Hallgass bele az Euphoria-ba!
Megjelenések / Fellépések
EuroVoice 2010
Biográfia
Enrique Iglesias Miguel Preysler, 1975. május 8-án született, a spanyol fővárosban, Madridban.
A Miami Egyetemre járt egy évet, ahol üzletvezetést tanult, de aztán otthagyta, hogy beszálljon a családi üzletbe, vagyis a szórakoztató iparba.
Karrierje 1995-ben indult, spanyol nyelven. Amikor is úgy reklámozta be magát, mint Enrique Martinez Közép-Amerikából. Iglesias törekedett arra, hogy ne hogy azzal vádolják, az apja nevének köszönheti sikereit, még a demo kazettáját sem a városban rögzítette.
A családneve azonban hozzáragadt és nem tudott tőle szabadulni, így Torontóba ment, hogy felvegye első albumát, amit már Enrique Iglesias néven adott ki. Ez a lemez három hónap alatt több mint egy millió példányban kelt el, ami fenomenális teljesítmény egy spanyol nyelvű albumhoz viszonyítva.
Már az első angol lemez előtt hatalmas magasságokban szárnyalt népszerűsége, ez persze azért nagyban annak is köszönhető, hogy az Iglesias név még mindig jól cseng a spanyol ajkúak világában.
1999-ben a “Bailamos” című dala lett a legtöbbet kért szám a Los Angeles-i és New York-i rádióadóknál. A dal később felkerült a Billboard toplista élére is, Enrique pedig szupersztárrá vált.
Az első angol nyelvű albumba, az Enrique dupla platina lemez lett az Egyesült Államokban, és négyszeres platina világszerte.
Lemezeladási csúcsokat döntött Kanadában, Indiában és Taiwan-on is. Koncertjei révén eljutott a Közel-Keletre és Oroszországba. A nemzetközi siker további növelése érdekében amúgy négy nyelven ad ki albumot: spanyolul, portugálul, olaszul és angolul. Világkörüli turnéi során újra és újra stadionokat tölt meg.
Enrique tehát saját maga is sztárrá tudott válni, függetlenül apjától.
Guy Chambers dalszerzővel együtt írta az „Un Nuovo Giorno” című számot, amely Andrea Bocelli első popalbumán szerepelt. A dalt később angol nyelven "First Day Of My Life" címmel Melanie Chisholm - alias Melanie C -, egykori Spice Girl énekelte, amivel főként Európában aratott sikert.
2000-ben Enrique társ-producere volt a Four Guys Named Jose and Una Mujer Named Maria című musicalnek. A műsorban sok mai kortárs latin énekes (például: Carmen Miranda, Selena, Richie Valens, Santana, Ricky Martin vagy maga Iglesias) dalát hallhatjuk.
A színészkedés iránt is érdeklődik. Játszott Johnny Depp és Antonio Banderas mellett a Volt Egyszer Egy Mexikó című filmben. 2007-ben szerepet kapott egy amerikai sorozatban a Two and a Half Men-ben Charlie Sheen oldalán.
Egy Pepsi reklámban egy római császárt alakított Britney Spears, Beyoncé és Pink oldalán. A Pepsi szponzorálta egyébként utolsó turnéját is.
Szerepelt már Oprah Winfrey talkshowjában is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Bejelentkezés
Szavazz Enrique-re!
Viva Tv - Napi Top 21 / Enrique Iglesias feat. Pitbull: I Like It!
Szavazz Te is, hogy bekerülhessen a műsorba!
Az, hogy viszontlátjuk-e a videót, az csakis rajtatok múlik! Hajrá!
Bejelentkezett tagok
Legutóbbi fali üzenetek
-
Enrique world Nem lesz meg az beíg...
-
Enrique world Joe Sziasztok! Itt o...
-
Enrique world Helló mindenkinek:) ...
-
EnriqueOnline.hu Jó Éjt!
Kép hozzászólások
- Nincs hozzászólás.














